You are hereKözgyűlés

Közgyűlés


By antalj - Posted on 03 September 2009

Az IAESTE – Magyar Mérnökhallgatók egyesülete évente kétszer megrendezi a Közgyűlését (továbbiakban KGY) egyszer tavasszal – mely tisztújító kgy – és egyszer ősszel.
Ezek különböző eldugottabb nyugis helyeken vannak az ország bármely pontján. Lényeg, hogy az összes helyi bizottság (röviden HB) képviseltesse magát. Magyarországnak 10 Helyi Bizottsága van. Ebből Budapesten van 5 (Kandó, Bánki, Corvinus, Elte, BME) illetve még van Miskolcon, Pécsett, Dunaújvároson, Gödöllőn és Veszprémben. A jövőben tervben van még pár műszaki jellegű felsőoktatási intézményben újabb HB létrehozása.

A Helyi Bizottságokon kívül még részt vesznek a közgyűlésen a következő emberek: Elnökség, akik jelenleg öten vannak. Elnök, Cserés elnökhelyettes, HR-es (emberi erőforrásért és szervezetfejlesztésért felelős- ) elnökhelyettes, Pénzügyes elnökhelyettes, Vállalatis koordinátor. Az elnökség tagjain kívül pedig még részt vesz az EB (ellenőrző bizottság – ők azok, akik már nagyon rég óta IAESTEznek és a lehető legjobban átlátják a rendszert és az Egyesületet. Ők –ahogy a nevében benne van – ellenőriznek mindent. Akár egy HB gyűlésre is elmehetnek, de leginkább a jegyzőkönyveket, pontszámigénylőket és pontszámnyilvántartókat illetve kérelmeket bírálják el.
Rajtuk kívül még részt vehetnek oldiesok/seniorok , akik azok a „volt tagok” akiknek a hallgatói jogviszonyuk megszűnésével vagy lemondással ért véget a tagságuk és legalább 1 évig voltak tagok és érdemi munkát végeztek ez alatt.

A közgyűlésre visszatérve, ez egy három napos program, mely remek lehetőséget kínál arra, hogy megismerjük az Egyesület tagjait és egy hatalmasat bulizzunk együtt az ország több részéről érkező fiatalokkal.

Ennek a hosszú hétvégének a felépítse a következő képen néz ki:
Pénteken csapatépítést szoktunk tartani, mely kellőképen előmelegíti a munkára az embereket. Itt van lehetőség ismerkedni és szórakozni. A csapatépítés lényeg, hogy összekovácsolja az embereket illetve együtt dolgozni csak úgy lehet, ha valamennyire ismerjük egymást ha például másnap valaki felszólalna ne legyen idegen a neve és mindenki tudja, hogy ja ő a Béla az XY HBból. Mivel minden közgyűlésre hoznak tagjelölteket a HB-k, ezért fontos, hogy őket is megismerjük illetve jól esik a régen látott haverokkal/barátokkal kicsit beszélgetni.
Ezen a napon még tartunk egy Minősítő Nemzeti Bizottsági ülést. Itt eldől egy pontszámításos rendszer alapján, hogy ki milyen státuszt ért el a félév folyamán és ez alapján kap szavazati jogot illetve támogatást. Valahol az a „cél”, hogy minél jobb státuszt érjen el minden HB. A pontszámokat a rendezett programok alapján kapjuk, mint például konferenciák, szakmai napok, gyárlátogatások, tréningek szervezése/lebonyolítása és ami a legfontosabb az a csere szorzó. Ez attól függ, hogy hány cserét sikerül szereznünk az adott félévben. 7 alatt 1 egész alatti számmal kell szorozni, 7-nél pont 1 a szorzó, míg 7 felett már 1 egész felett van ez a szám. De 17 felett már 1,17 ami nem egy rossz dolog 
12 státuszt különböztetünk meg, az Indulótól a Teljes 3-ig.

Másnap van a leginkább szakmai része a hétvégének. A tagjelöltek részt vesznek a két alaptréningen –csere, mme alapjai- mely után egyre közelebb kerülnek a taggá váláshoz. Az MME alapjai tréning (Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete alapjai) megpróbál átadni minden szükséges információt erről az Egyesületről. Onnantól, hogy mikor jött létre, kik alapították miért hozták létre, mi a célja egészen addig, hogy hogyan működik mi a Közgyűlés lényege, miket csinálhatsz az Egyesületen belül, hogyan fejlődhetsz és hogyan használhatod ezt a rengeteg tudást az életben.
A csere tréning pedig bevezet az Egyesület fő programjába a szakmai gyakorlatcserébe. Érintőlegesen szóba kerül, hogy mit kell mondani egy céges telefonálás során illetve hogyan kell reagálni a kifogásokra, hogyan kell meggyőzni a céget. Ami biztosan szóba kerül, az a csere lényeg, hogy 85 tagországgal a GC-n (General Conferencia) cseréljük el az állásokat, ami mindig valami gyönyörű helyen van és hatalmas élmény kijutni egy ilyenre. Illetve a csere folyamatát is elmesélik, onnantól, hogy fogod és felemeled a telefont és tárcsázod a cég számát egészen addig, amíg a traineek el nem hagyják az országot.

Míg a tagjelöltek részt vesznek ezen a két tréningen, a többiek plenáris üléseken vesznek részt a nap folyamán. Itt beszámol az elnökség a félév folyamán történtekről, illetve értékeli azt. Minden terület külön-külön. Csere, HR, Pénzügy illetve az Elnök.
Ezen kívül amikor lejár az elnökség mandátuma, akkor szintén szombaton választjuk meg a következő elnökséget. Bárki pályázhat, aki eléggé felkészültnek érzi magát az adott pozícióra. Az Egyesületi levelező listára kell kiküldeni egy jelentkezést, majd kiállni a tagság elé és bizonyítani rátermettségét. Ha elnyerte a bizalmunkat, akkor megszavazzuk és ezáltal megválasztjuk.
Ez után este pedig jön a fergeteges közös buli reggelig.

Vasárnap már sokkal lazább a program. Csak egy NB (Nemzeti Bizottság) ülés szokott lenni, itt választunk koordinátorokat. (állásvadász, Ikariéra, Rendezvényes stb) Illetve ha van, akkor itt fogadjuk el az új HB elnököket. Ez olyan, mint egy szokványos NB ülés, melyek a KGYtól függetlenül is szoktak lenni. Itt az elnökség vesz részt, illetve minden HB képviselteti magát, de nem kötelező mindenkinek ott lenni.

A KGY-k helyszínéről és programjáról már esett szó, ámde azt még muszáj elmesélnem, hogy ezeknek a hétvégéknek mindig van témájuk is. A legutóbb Balatonszepezden Hippi KGY-t tartottunk, előtte volt Gengszer KGY – ez nagyon ütős volt - de volt mágusos és szuperhősös KGY is. Ennek annyi a lényege, hogy szombat este a buli előtt minden HB előad egy prezentációt az adott témában. Lehet bármi, csak kreatív legyen

Tags

Hírek

Feliratkozás a hírlevelünkre

Támogatók

Partnerek